33 év után különös dolog változtatta meg az életüket.

Rick Hayward és Karen Lynch 17 évesek voltak, amikor randiztak egymással. Ettek egy fagylaltot, elmentek bowlingozni, és egy valóban szép napot töltöttek együtt.

Karen meg volt győződve arról, hogy minden jól sikerült, ezért meglepte, hogy soha nem hallott a férfi felől. „Rick nem hívott vissza, hogy elmenjünk egy második randira”, emlékszik vissza Karen. Legalábbis néhány évtizedig nem.”

Rick nagyon félénk volt a középiskolában, így minden alkalommal, amikor ment, hogy felhívja a lányt, letette a kagylót, anélkül, hogy felhívta volna. Teltek a napok, majd a hetek, meg volt győződve arról, hogy a lány megsértődött, és a fiú feladta. Tehát nem volt a második randi. 

Az évek teltek: egyetemre mentek, mindketten találtak párt maguknak, megházasodtak, és gyermekeik születtek.

És néhány évtized után mindketten elváltak.

Aztán 2010-ben a Facebookon újra egymásra találtak: a képernyőre néztek, és eszükbe jutott az elmulasztott lehetőség, és azon tűnődtek, vajon mi lehet a másikkal.

Ezúttal Rick határozottabb volt, és úgy döntött, hogy elhívja a lányt egy második randira – 33 év után először!

Kezdettől világos volt, hogy tökéletesen illenek egymáshoz.

„Rick egy hihetetlen ember, a legjobb az egészben, hogy ő a legjobb barátom” - mondta Karen.

„Karennel úgy érzem, újra teljes az életem. Azt hiszem, nem igazán tudtam eddig, hogy mit jelent: a másik felem.” - mondta Rick.

Várniuk kellett 33 évet, hogy rájuk találjon az igazi boldogság. Forrás

   


SZÓLJ HOZZÁ