Még a nagyapjától tanulta, mire jó!

Az olajjal való szájöblítés páratlanul hasznos szokás! Első hallásra nem tűnik túl ízlésesnek, de ha megtuod mi mindenre jó, Te is ki fogod próbálni!

Az olajos öblögetés lényege, hogy egy evőkanálnyi tiszta olajat (legjobb a hidegen sajtolt házi napraforgó olaj, amit piacokon is lehet venni) pár percig forgatunk a szánkban, öblögetünk vele, majd kiköpjük. Az indiai orvoslás szerint ezt minden reggel el kell végezni, mert része a napi méregtelenítő, megtisztulási rutinnak.

Egészségvédő hatásában valószínűleg szerepet játszik az hogy az olaj nagyon vékony réteggel vonja be a száj belsejét, illetve a fogakat, ez pedig megakadályozza, hogy a baktériumok megtapadjanak, illetve elszaporodjanak a szájban.

Hidegen sajtolt napraforgó olajjal kell csinálni, és garantáltan használ. Engem hónapokon keresztül erős fejfájások gyötörtek, nem használt semmi, már azt hittem daganatom van. Aztán az egyik barátnőm mondta, hogy próbáljam ki. 4 héten keresztül minden nap megcsináltam, volt mikor 2x is. A fejfájások azóta sem jöttek vissza és ennek már több éve!

Emellett az olaj antimikrobális hatásai is érvényesülnek, az öblögetés pedig fokozott nyáltermelésre készteti a szervezetet, ami szintén 'átmossa' a száj belsejét. A kórokozók beletapadnak az olajba, így az olaj kiköpésével könnyen meg is szabadulunk tőlük. Az olajnak emellett hidratáló hatásai is vannak - a száraz nyálkahártyán jobban elszaporodnak a baktériumok.

Az olajos öblögetés hatására:

  • Fehérebbek lesznek a fogak, egészségesebb az íny. Megelőzhető az íny begyulladása is! Gátolja a fogkőképződést!
  • Kellemes a lehelet, csökkennek az allergiás tünetek és az orrdugulás.
  • Hosszabb távon az öblögetés hatására jobban tudunk majd aludni
  • Csökken a szívbetegségek kockázata
  • Kitisztul a bőrünk és a memóriánk is javul.

Ha szeretnénk kipróbálni az olajos öblögetést, tegyük azt reggel, éhgyomorra. Kezdjünk kis mennyiségű olajjal, és kb. öt percig öblögessünk. Ezt az időt fokozatosan emelhetjük akár 15 percre is. Öblögetés végeztével köpjük ki az olajat, és meleg vízzel mossunk fogat.


SZÓLJ HOZZÁ