Most kiderül, hogy pluszban mennyi nyugdíjemelést kapnak idén a nyugdíjasok.

Kedden teszi közzé a legfrissebb inflációs adatokat a KSH, és arra lehet számítani, hogy tovább nőhet a különbség a nyugdíjak év eleji, illetve a fogyasztói árak elmúlt időszakbeli emelkedése között. Az első 2 hónap folyamatai nyugtalanná tették az időseket, mert a járandóságuk csak 1,6 százalékkal nőtt januártól, viszont az infláció 2,6 százalékos volt.

A Magyar Nemzeti Bank is arra számít, hogy tovább emelkedik az árindex, hiszen: februárban 2,9 százalék volt az infláció, ami kb. megegyezik a jegybank 3 százalékos céljával. Így arra lehet számítani, hogy márciusban 3 százalékos, vagy a feletti lesz az árindex, ami azt jelenti, hogy a nyugdíjak tovább veszítenek a reálértékükből.
A KSH számol az idősek feltételezett vásárlási listája alapján összeállított kosárral is inflációt, ami idén kisebb volt, mint az átlagos fogyasztói árindex. A különbség alig mérhető, ezért több nyugdíjas szervezet azt szorgalmazza, hogy a kormány hozza előre novemberről a nyugdíjkorrekciót.

Erre viszont nem hajlandóak, mert meg kell várni az első féléves makrofolyamatokat, ugyanis csak annak birtokában lehet dönteni az infláció felülvizsgálatáról, ezzel pedig a kamatos kamat szerint elszámolt nyugdíjkorrekcióról.
Lázár János korábban azt mondta, hogy hamarosan sor kerül Orbán Viktor miniszterelnök találkozójára az Idősek Tanácsával, és ott szóba kerülhet ez a kérdés is. A miniszter március végére időzítette a találkozót, de eddig nem jött még hír az eseményről.

A jegybank szerint a március után mérsékeltebb lesz az infláció, amit a bázishatással magyaráznak, és 2018 első felében megint visszatérünk a 3 százalékos tartományba. Ezt elsősorban a feldolgozatlan élelmiszerek árának várható alakulásával indokolja az MNB.
Növelni fogja az inflációt a szabályozott árak emelkedése is, de a jegybank jelentése szerint ez nem az energiaszolgáltatások terén fog jelentkezni. Ott 2020-ig változatlan árakkal számolnak, más, nem energia jellegű szabályozott áraknál viszont lesznek elmozdulások. Emiatt 2018-ban 1,8, a rákövetkező években pedig 2,2 százalékos áremelkedésre lehet számítani a szabályozott áraknál.


SZÓLJ HOZZÁ