Folyamatosan kapjuk a vészjelzéseket a közegészségügyi szervektől, hogy fokozottan vigyázzunk, mert bizony „támadnak" a kórokozók. Gondoltuk, hogy szokásunk szerint kicsit mélyebben áttekintjük ezt a kórokozó témakört, hátha itt is van néhány olyan információ, amit érdemes megismerni ahhoz, hogy jobban saját kezünkbe vegyük a dolgok irányítását, és ebben Dr. Lenkei Gábor orvos-író sietett segítségünkre, aki korábban mikrobiológusként behatóan foglalkozott ezzel a témával.
Szimbiózis
Ahhoz, hogy a kellő nézőponttal tudjuk megközelíteni a baktériumok témakörét, tisztáznunk kell egy nagyon fontos fogalmat ezen a területen, ez pedig a szimbiózis. Ez a görög-latin eredetű szó azt jelenti: különböző fajú élőlények kölcsönösen előnyös együttélése, és eredetileg a szün = össze és a bio = él szavak összetételéből származik.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy vannak olyan élőlények, amelyek arra rendezkedtek be, hogy egymás túlélését támogatva léteznek, és bizonyos helyzetekben egymás nélkül nem is tudnak túlélni. Egy kissé kifacsart példával élve, a vadászkutya és a vadász nem létezhet egymás nélkül, mert a vadász hiába lövi ki a vadkacsát, sosem találná meg a nádasban a kutyája nélkül, a kutya pedig hiába találja meg a kacsát, nem tudja elkapni, mert az felrepül, és a vadászra van szükség, hogy lelője. Vagy ahhoz például, hogy egy huszárt huszárnak nevezhessünk, szükség van egy lóra és egy vitézre. Ló nélkül csak egy szépen öltözött gyalogosunk van, és ugyanúgy a lovaskatonák nélküli ménest is nehezen tekinthetnénk ütőképes huszárdandárnak. Együtt, egymást kölcsönösen segítve léteznek.
Számtalan baktériumfajta és az emberi test kapcsolata is ilyen. A bélrendszerünkben tenyésző, a reklámokból mindenki számára jól ismert bifidus baktériumok nélkül rövid időn belül vége lenne az életünknek. Tehát a baktériumok jelentős része és az ember szimbiózisban élnek, egymást segítik, sőt, elpusztulnak egymás nélkül. Ezt nagyon fontos megértenünk a továbbiakhoz.
Mik azok a baktériumok, és hányan vannak?
Sajnos manapság a tisztítószerek és egyéb „baktériumölő" szerek eladási mutatóinak növelése érdekében a gyártó cégek valóban kreatív reklámügynökei elkezdték kialakítani a vécékáva alatt vicsorgó, gyilkos hadjáratra készülő gonosz, bibircsókos baktériumok rémképét, akiknek végeláthatatlan seregét csak a szupergyilkos tisztítószer hősies bevetése állítja meg.
Nos, a valóság némiképp távol áll ettől a képtől. Először is, a baktériumok sokkal inkább növények, mint állatok, és egyáltalán nem szövögetnek gyilkos terveket, hanem mint a legtöbb növény, ha megfelelő táptalajt találnak, szaporodni kezdenek, mint ahogy a borostyán felfut a ház falán. A kulcsszó a táptalaj, és ennek nagyon nagy jelentősége van, ahogy a későbbiekből ki fog derülni.
A számukat illetően van egy megdöbbentő felfedezés. Amikor a tudósok elkezdték vizsgálni vajon az emberi testben és testen hány baktérium él, arra a hihetetlennek tűnő tényre bukkantak, hogy minden egyes emberi sejtre hozzávetőleg 1000 baktérium jut. Ez szédületes szám, és talán úgy lehetne érzékeltetni, hogy ha egy ember egyetlen 170 cm hosszú, 70 kilós sejtből állna, akkor ezer kis hangya méretű baktérium lenne rajta.
Barát vagy ellenség, valóban kórokozók?
Ahogy korábban írtam a kulcsszó a táptalaj, de lépjünk egy kicsit vissza az időben.
Amikor járványokról és kórokozókról beszélünk, érdemes megvizsgálni, hogyan is alakult ki a kórokozó elmélet, amely azt állítja, hogy a baktériumok állnak betegségeink hátterében.
Az elképzelés legismertebb alakja, Louis Pasteur (ejtsd: Pasztőr), francia vegyész és biológus volt, aki a bor erjedésének vizsgálata során bukkant arra, hogy apró élőlények, mikro-organizmusok vesznek részt az erjedési/bomlási folyamatban. Ebből arra következtetett, hogy az emberi testben is hasonló folyamatok játszódhatnak le, és ezek az élőlények a kórok okozói. A francia királynak nagyon megtetszett Pasteur elmélete, ezért katedrát biztosított neki az egyetemen.
Arról már kevesebbet tanultunk, hogy Pasteur élete végén visszavonta elméletét, és azt mondta, az emberi test belső környezetétől függ, hogy a baktériumok okoznak-e betegséget.
Ezt támasztotta alá a bacilusok atyja, a világhírű orvos, Dr. Robert Koch, aki azt fogalmazta meg, hogy ha valóban az állítólagos kórokozók okoznák a betegségeket, akkor az egyedi kórokozóka :
a) a betegség minden esetében meg kellene találni, és
b) soha nem lehetne megtalálni a betegségtől függetlenül. Ennek a követelménynek a baktériumok és vírusok sem felelnek meg.
Aztán Dr. Rudolf Virchow (ejtsd: Fírhó), a másik legismertebb kutató is úgy nyilatkozott: „Ha elölről kezdhetném, annak bizonyítására szentelném életem, hogy a kórokozók természetes élőhelyet - »beteg« szövetet keresnek, nem pedig a »beteg« szövet okozói."
Tehát a kulcs a táptalaj. Ha valaki fogékonnyá válik egy bakteriális fertőzésre, azt is mondhatjuk, hogy táptalajt, élőhelyet biztosít annak a bizonyos baktériumtörzsnek, amely szaporodni kezd, és veszélyezteti a szervezete egészségét, túlélését. Ilyenkor merül fel a kérdés:
Hogyan pusztítsuk, irtsuk ki őket?
A rövid válasz: sehogyan. Nem az a kérdés, hogyan kell baktériumot ölni, hanem hogy miért biztosítottam hirtelen táptalajt annak a baktériumnak. Mi változott a testemben, hogy tegnap még nem szaporodott bennem, ma pedig már igen. Miért lettem hirtelen fogékony?
Kevesen tudják, hogy például a tüszős mandulagyulladás baktériuma szinte kivétel nélkül minden egyes emberben megtalálható minden pillanatban, mégsem vagyunk folyamatosan betegek. Ugyanígy az agyhártyagyulladás baktériuma is. Miért van az, hogy egyszerre csak „beindulnak a fiúk" és tombolni kezdenek a szervezetünkben?
EZ a valódi kérdés.
Inkább azt érjük el, hogy saját immunrendszerünk intézze el őket.
Nem mondom, hogy minden anti-biotikum (baktériumölő gyógyszer) felesleges, mert néha már valóban olyan előrehaladott a helyzet, hogy muszáj bevetni őket, és van néhány helyzet, amelyre bizonyítottan kiváló megoldást nyújtanak.
Azonban a legtöbbször el lehetne őket kerülni, méghozzá abból a kiváló indokból, hogy bizony az anti-biotikumok nem válogatnak, hanem minden az útjukba kerülő baktériumot legyilkolnak, így például a beleink létfontosságú lakóit is (a bifidusokat és acidophilusokat), hogy másokat ne is említsek.
Ugyanez igaz a tisztítószerekre. Amikor azt halljuk a reklámban, hogy minden ismert kórokozót elpusztít, azt nem említik, hogy minden hasznos baktériumot is. A köztisztaságnak, a WC használat után kézmosásnak is megvan a maga létjogosultsága, sőt fontossága, de ne ezt keverjük össze azzal, hogy mindent kipusztítunk.
Ezért hangsúlyoztam a szimbiózis fogalmát. Egymásra vagyunk utalva nagyon sok baktériummal, és őszintén, még az is lehet, hogy nekünk van nagyobb szükségünk rájuk, mint nekik ránk.
Akkor hát mi a megoldás?
A kutatás szintjén az lenne, ha a fogékonyság kialakulását és okait tanulmányoznánk. A hétköznapok szintjén pedig az, hogy biztosítsuk a megfelelő ellátást és muníciót saját védekező rendszerünknek, az immunrendszernek. Az emberi test védelmi rendszerei olyan precíziós módon szúrják ki, és intézik el az oda nem illő elemeket, megkímélve az ártatlan „civileket", hogy a legtöbb titkosszolgálat és anti-terorrista kommandó mindent megadna ezért a „technológiáért". Hozzáteszem, mindezt csak abban az esetben tudják megtenni, ha biztosítjuk a megfelelő anyagokat. Ezzel szemben az anti-biotikumok bevetése sok esetben csak barbár tömegmészárlás jelentős civil áldozattal.
Mire van szüksége szervezetünknek a védekezéshez?
Nagyvonalakban: sok vízre, megfelelő fehérjedús táplálkozásra, a cukor mellőzésére és vitaminokra, ásványi anyagokra. Rengeteg C-vitaminra, és a legújabb kutatások szerint szintén sok D-vitaminra.
Persze, Lenkei már megint a vitaminokról papol. Így van. Nem kell, hogy az én receptjeimet kövessék. De járjanak nyitott szemmel és füllel, amellett szerezzék meg a megfelelő információkat és a megfelelő vitaminadagokat. Valamint szeressék picit jobban a baktériumokat, végtére is ők is „családhoz tartoznak". Lehet, hogy ez már önmagában elég jó kezdet.
Az interjú a Zöld Újság 9. évfolyam második számában jelent meg.
