Tényleg ennyi nyugdíjat kapnak a hazai sztárok!

Manapság sokat lehet hallani a hazai sztárok alacsony nyugdíjairól, főleg arról, hogy ez milyen kevés! Nem nagyon érthető, hogy miért csak velük foglalkozik a sajtó, hiszen ebben az országban szinte mindenkinek kevés a nyugdíja, ráadásul sokan jóval többet dolgoztak annál mint a művészek.
Úgy tűnik, hogy a kormány is felfigyelt a művészek helyzetére és most plusz juttatásokhoz segíti őket, mert egy törvényjavaslat alapján bevezetnék a művészjáradékot a 65 éven felüli, kiemelkedő életpályát befutó művészek számára.

A művészjáradékkal a mindenkori minimumnyugdíj (jelenleg 28,5 ezer forint) 4,25-szörösét kapnák meg az érintettek, vagyis havonta 121 ezer forintot a nyugdíjon felül pluszban. A juttatás nem jár automatikusan, mert a Magyar Művészeti Akadémiánál kell igényelni, de ha megkapja valaki, akkor élete végéig jár az apanázs.

A Kossuth-díjtól kezdve 19 egyéb díjat sorol fel a javaslat mindenféle művészeti ágból, akiknek a birtokosai részesülhetnek a plusz juttatásból, valamint a kiváló és az érdemes művészek is. Számítások szerint több ezer író, zenész, színész, előadóművész, rendező és építész lehet majd  jogosult a művészjáradékra, de korántsem kaphat ilyet minden sztár.
Mert például hiába van több évtizedes pályafutás a népszerű táncdalénekes, Koós János mögött, és hiába szerzett rengeteg elismerést, csak éppen olyan kitüntetése nincsen, ami művészjáradékra jogosítaná őt.


Teljesen ismeretlen művész vagyok, aki olyan népszerűtlen dalokat énekelt, mint a Kislány a zongoránál – kesergett Koós János, amikor megtudta, hogy hiába vezetnék be a művészjáradékot, neki valószínűleg nem fog az sem járni.

Hogy milyen művész vagyok, azt nem a politikusok mondják meg, hanem a nézők. Ha énekelek, akkor telt ház van és felállva tapsolnak az emberek – tette hozzá Koós, akinek a rendes nyugdíja mindössze 67 ezer forint. forrás: blikk.hu


SZÓLJ HOZZÁ