Egy felháborodott asszony levele a praxis.blog.hu-nak:
'Drága nagymamám lebénult bal oldalára, és az idegosztályról a krónikus belgyógyászatra rakták a Sóstói úti kórházba Nyíregyházán. Na, oda ne kerüljön ember... kb. 50 betegre van két-három nővér. Tudni kell, hogy itt magatehetetlen betegek vannak, akiknek súlyos felfekvéseik vannak, és akik szinte egész nap sírnak a fájdalomtól. Sok időt töltöttem benn nagymamámmal, így láttam ahogy bekábítják őket, majd rájuk csukják az ajtó. Nem forgatják őket, empátia semmi.
Egyszer, amikor mentem be mamához, ki volt kötve mindkét keze. Kérdeztem miért, a válasz az volt, hogy próbálta leszedni az ágyneműhuzatot, vagy ilyesmi. Ez sem olyan ok, amiért le kéne kötözni, de hogy a bal bénult kezével miért tették ezt, azt senki nem tudta megmondani.
Az etetés, az inkább tömés. Nincs idejük, hogy a beteg megrágja a falatot, fulladásig nyomják az ételt, majd mikor már nem fér a szájába több, mennek tovább, mert jól lakott!
Volt még hátra pár vizsgálati eredmény, amit meg kellett volna várnunk, mert mindenképp otthon akartam tovább gondozni, de nem vártam meg, inkább a saját felelősségemre hazavittem, mert ekkor más sírva könyörgött, hogy vigyem el. Otthon sajnos rosszabbodott az állapota, és a légzése is akadozott mert szívbeteg volt, ezért a körzeti orvos vissza akarta küldeni ugyanoda, amire azt mondtam, hogy nincs az a pénz...
Aztán ajánlott egy ápolási osztályt ugyanebben az épületben és ugyanezen az emeleten, állandó orvosi ellátással. Nem volt mit tennünk, VIP szobát kértem, VIP szolgáltatásokkal. Azt mondták, hogy nem kell semmit bevinnünk, napi 3.600 forint fejében maximálisan ellátják.
Mindamellett, hogy minden nővért még külön szponzoráltam (megjegyzem a krónikus belgyógyászaton is), a körömnyi felfekvéséből sikerült egy bűzös ökölnyit varázsolni egy hét alatt, mert nem forgatták, és a felfekvés elleni matracot, amit felajánlottam, hogy beviszem, nem fogadták el mert nekik van (csak nem alatta volt a vip szobában). Kiborultam.
Ez szombat este volt, amikor megnéztem. Szegénykémnek a géz átázott a pisitől a farcsontjánál. Gyorsan gézt akartam kérni, de közölték, hogy nincs, mert külön csoport jön minden nap rendbe rakni és kezelni a sebeket, kivéve hétvégén! Rohantam az ügyeletes gyógyszertárba, hogy rendbe rakjam a napi említett összegért.
Drága nagymamám távozott közülünk, leállt a szíve hajnali háromkor. Csak azt mondja meg valaki, hogy ezt érdemli egy olyan asszony, aki 52 évet ledolgozott és fizette a TB-jét ennyi időn át? Ezt az ellátást? Ez a magyar egészségügy?
A magam részéről csak annyit, hogy minden nap azért imádkozom, hogy ne éljem meg a látottakat, és minden este eszembe jutnak azok az emberek (a mérhetetlen fájdalmam mellett, hogy elveszítettem a nagymamámat), akik ezt élik meg az utolsó perceikben, hogyan is tudnék rajtuk segíteni? De én ehhez édes kevés vagyok, ők pedig sokan vannak, kiszolgáltatott és embertelen helyzetben.'
