Sok nőt tesz nevetségessé, ha nem ismeri fel, hogy változtatnia kell.

Lássuk be, az nem megoldás, ha a 20 évesek által is használt ruhákat erőltetjük. Sok nőt tesz nevetségessé, ha nem ismeri fel, hogy változtatnia kell. Ugyanazt a sminkelési technikát követi, és megközelítőleg ugyanúgy igyekszik öltözni, ahogy eddig. Igen, ez valóban bevált – a fiatalabb éveiben.

Manapság azonban furcsán néznek miatta rá. Az ,,azt hiszi, még mindig 20 éves?” kérdés az ilyen hölgyeknek szól. Lehet fiatalos az öltözködés, de ne vigyük túlzásba, mert az visszatetsző. Az ilyen nők általában nem veszik észre, hogy rosszul csinálnak valamit.

Amennyiben nem tudunk eligazodni, és nincs elérhető közelségben senki, aki tippeket tudna adni, milyen ruhák és smink állna igazán jól nekünk 50 éves kor környékén, kérjünk tanácsot szakembertől! Nem költenek új holmikra. Sok nő hajlamos rá, hogy régi ruhatárát használja tíz évvel később is.

Lehetséges, hogy az a bikini remekül mutatott rajta, de ez régen volt. (Kivéve, ha nem Madonna, Helen Mirren, vagy hasonlóan karbantartott hölgy, mint ők.) Néha be kell fektetni néhány új darabba, különben valóban “régi bútordarab” hatását keltjük majd.

Sok nő esik abba a hibába, hogy fiatalkori önmagához hasonlítja magát. Ne essünk búskomorságba azért, mert már nem vagyunk huszonévesek! A cél az, hogy mindenki a jelenlegi külsejéből igyekezzen kihozni a maximumot!

A középkorú nők közül sokan hanyagolják, vagy teljesen abbahagyják a mozgást. Pedig a testmozgás véd a betegségek ellen (szívbetegség, cukorbetegség, elhízás, demencia, stb.) és megfelelően karban tartja a testet. Fájdalmaink ellenére is igyekezzünk mozogni, próbáljuk ki például a jógát, vagy a gyorsgyaloglást. A mozgás még a fájdalmat is csillapítja.

Nem alszunk eleget. Azok az idők elmúltak, amikor jól bírtuk az éjszakázást. Hiába a sok munka, intéznivaló, elég alvás nélkül nem fog menni. A kevés pihenés esélyesebbé tesz betegségek kialakulására, és sokkal jobban meglátszik majd a fáradtság az arcunkon.

Lehetséges, hogy túl sokat foglalkozunk a ráncainkkal, vagy a hulló hajunkkal, de a fogainkkal kevésbé? Idősebbnek nézünk ki a sárga fogak hatására, ez azonban nem minden. A fogak egészsége a teljes egészségünkre kihat. Ne feledjük a fogorvost, ellenőriztessük és javíttassuk a fogainkat!

,,Mostmár nem való a hosszú haj!” – igen sok nő gondolja azt, hogy mivel idősebb, a frizuráját is ehhez kell igazítania. Nem feltétlenül! Az ideális fazon megtalálása valóban igény, de az nem, hogy csak azért, mert 50 éves, bevállaljon egy fiús, rövid, olykor “bukósisak” szerűen a fejre simuló frizurát! Nemhogy csinos nem lesz tőle, de még előnytelenül is mutat a haja.

Ha az ősz hajszálak zavarnak, fessük a hajunkat egy megfelelő színre! A sminkek közül sem minden mutat úgy a bőrünkön, mint fiatalon. Ne essünk abba a hibába, hogy vastagon alapozzuk és púderezzük az arcot a ráncok elfedésére.

A fekete szemceruza és szemöldök hatására csak még idősebbnek nézünk ki. Mindenből a halványabb árnyalatot válasszuk! Ha szükséges, a megfelelő technikák érdekében kérjünk tanácsot!

Ahogy idősödünk, a mell is megereszkedik. Nem túl jó ötlet ugyanazt a fazont és méretet viselni, amit éveken át, anélkül, hogy számításba vennénk a test változásait. A megfelelő melltartó és alsónemű jól követi a vonalainkat és karcsúsíthatja is a testet.

Noha társadalmunk azt sugallja, szexinek csak egy fiatal érezheti magát, ez nem igaz. Öltözzünk szexisen és érezzük magunkat kívánatosnak 50 felett is!

 

 

 

 


SZÓLJ HOZZÁ